1978.06.09.-én születtem Egerben.

Amerikai kaland

Diákmunkásként 2001-ben Amerikába kerültem, és egy tehetős vállalkozó magánbirtokán tevékenykedtem a borászattól teljesen független területen: egy golfpályán láttam el amolyan „mindenes” feladatkört. Nagyon jól éreztem magam, de egy év kinttartózkodás elteltével ideje volt visszatérni a tanulmányaimhoz.

Tanulmányok

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 2004-ben kaptam meg a diplomámat, mint gazdasági agrármérnök, de a borász szakmát is kitanultam – 2006-ban oklevelet is szereztem.

Az a bizonyos Sauvignon Blanc

Az egri Simon Pincészet 2003-as sauvignon blanc-ja terelt rá egyértelműen erre az útra. Előtte nem is nagyon gondoltam rá, de amikor azt a bort megkóstoltam, azonnal eldöntöttem, hogy mélyebben el kell merülnöm a borkészítés rejtelmeiben.

Stabilitás és gyarapodás

A 2000-es évek elején két és fél hektáron gazdálkodtunk, és utána szép lassan vásároltuk még területeket. Ami pénzt az ültetvény hozott, azt visszaforgattuk a vállalkozásba. Jelenleg 16 hektáron gazdálkodunk, de palackozott bort csak az utóbbi években kezdtünk készíteni: addig vagy a termést értékesítettük, vagy a folyóbort adtuk el attól függően, hogy melyikre volt nagyobb igény. Stabilitásra törekedtünk, és közben igyekeztünk gyarapodni.

Szakmai pálya

2000 óta dologzom a saját szőlőbirtokon. 2008-2022-ig az Andornaktályai Hegyközség hegybírói feladatait is elláttam, 2010-től pedig az egri borminősítő bizottság tagja vagyok.

A borokról

Szerintem minden tételünk egyedi, és ez annak köszönhető, hogy soha nem ipari tömegterméket szeretnénk előállítani, hanem olyan bort, ami a lélekhez szól. Érdekes, hogy kezdetben bikavérrel nem is akartunk foglalkozni, de aztán rájöttem, hogy ha én nem készítem el, akkor senki sem fogja helyettem azon a színvonalon letenni az asztalra, ahogyan én szeretném.

Akárhová megy az ember a világban, minden borász a helyi fajtából készült borára a legbüszkébb. Ezért tűztük mi a kékfrankost és a turánt a pincészet zászlajára. Gondolom, a kékfrankost nem kell magyarázni, a turánt viszont kevesebben termesztik, pedig egri nemesítésű fajta.

Turán

Nálunk két hektáron terem, szeretjük, jó tapasztalataink vannak vele. Elismerem, megosztó a bor, mert illatos, virágos, ibolyás, néha parfümös is, de mi mindig szárazra erjesztjük, és ha teljes érésben szüreteljük, lágy, kerek, bársonyos bort ad. Ráadásul a turán szőlőnek nemcsak a héjában, hanem a húsában is van színanyag, amelyben a szervezetre jótékonyan ható polifenolok és antioxidánsok megbújnak.

Bikavér

A kiváló bikavér szerintem jó ivású, harmonikus, kerek, hosszú, az íze betölti a szájat, és azonnal akarunk belőle még egy pohárral. Az se baj, ha megfizethető árú. Az én bikavér házasításomat öt szőlőfajta alkotja. A kékfrankos az alap, amiben elég erősek vagyunk, és mellette merlot, cabernet franc, blauburger és egy kis pinot noir kerül a cuvée-be.

A Kis szűz és az öreg róka

Büszke vagyok az egyedi fehér házasításunkra is. A „kis szűz” a Gesztenyési-dűlő rajnai rizlingjének szűztermése, amely mellé egy igazi, tapasztalt „vén rókát”, egy 1972-es telepítésű, ásványos ottonel muskotályt házasítottunk. Egyébként nem teszünk különbséget idős és fiatal ültetvények között, mindegyiket egyforma alázattal gondozzuk, és arra törekszünk, hogy a szőlő íze visszaköszönjön a borban.

Maradandó borokat szeretnék készíteni, és örülnék, ha a szőlő- és borkultúra megmaradna a gyerekeinknek, az unokáinknak, hogy ők örömmel végezhessék ezt a munkát. Eger gyönyörű, itt évszázadokkal ezelőtt világraszóló tetteket vittek véghez az emberek, jó lenne, ha méltó utódokként öregbítenénk tovább a város és a borvidék hírnevét.